Karsai Lajos emlékére
( 1949 – 2003 )
Forgatok a kezemben egy üdvözlő lapot. Ízléses, elegáns.
Boldog karácsonyt kíván….
Aztán eszembe jut az első hajónk, nagyon szerettük.
Emlékszel, amikor először együtt hajóztunk be Velencébe
éjszaka, meg amikor fogtuk a pontyokat a boglári mólón,
tudod, az a négy csuka, meg amikor beálltunk a vízközépre a
horgászhajók gyűrűjének közepébe, és csak mi fogtunk halat,
meg amikor az első Dufour a vízre került, meg…., és csak
csaponganak a gondolataim.
Sajnos már csak én emlékszem, Te egy másik hajóra
szálltál, behajóztál végleg. Nem mondom, hogy rossz a
társaság. De nagyon hiányoztok mindannyian.
Előtte még elküldted jókívánságaidat, nekünk, akik
bíztunk abban, hogy szerencséd lesz, és Te megúszod.
Még kimondani is nehéz: Karsai Lajos elment.
Reméljük békés, barátságos vizekre.
Némán kiáltok, a könnyeim csorognak! Tanár úr! Sepia
testvérem! Lali! Furmányos!
Állok a Boglári-hegy kilátójának peremén, a hideg
decemberi jeges szélben. Valahonnan a távolból, túl a szél
zúgásán, mintha hallanám a tengerészek bús, keserves énekét.
Emlékszel, amikor ott Primosten temetőkertjében……..
Az én hajóm az én ékességem,
Az én istenem a szabadság,
Az én törvényem az erő és a szél,
Egyedüli hazám a tenger.
Rick Csaba